#Hadházy Ákos


Egy bakiból derült ki az ellenzéki
 

Egy bakiból derült ki az ellenzéki "királycsinálás" újabb köre

Az LMP központi e-mail címén landolt egy levél, amelyben Lengyel László, a Pénzügykutató vezetője nevében tájékoztatták Hadházy Ákost arról, hogy a következő találkozó elmarad. A párt több tagja kiakadt, Hadházy viszont azt mondja: nem tudta a konkrét időpontot, azért nem szólt róla az elnökségnek. Az LMP–Botka találkozóra még nincs időpont, pedig az MSZP miniszterelnök-jelöltje még a héten találkozott volna az ökopárt vezetésével.

hvg.hu hvg.hu



Mocsai nekimegy Hadházy Ákosnak
 

Mocsai nekimegy Hadházy Ákosnak

Bíróságon vesz elégtételt Mocsai rektor Hadházy Ákoson, aki szerdai korrupcióinfóján a Mocsai nevéhez köthető cég kamuhonlapjáról és kétes tanulmányairól beszélt.

hvg.hu hvg.hu






A belügy közleményben figyelmeztet: Hadházy szerintük félrevezet
 

A belügy közleményben figyelmeztet: Hadházy szerintük félrevezet

A Belügyminisztérium szerint hatékonyan működik itthon az úgynevezett ESR 112 segélyhívó rendszer, megfelel az elvárásoknak, és az LMP-s Hadházy Ákos félrevezető állításokat tett a működésével kapcsolatban. Az Emminél is úgy látják, hogy jól halad a mentésirányítás korszerűsítése: a tableteket már tesztelik, és nemsokára minden mentőautóban lesz intelligens fedélzeti terminál.

hvg.hu hvg.hu




Hadházy Ákost kóstolgatja a TV2 Tények
 

Hadházy Ákost kóstolgatja a TV2 Tények

Az LMP antikorrupciós szóvivője került a Tények célkeresztjébe. Mert hogy az apja egy olyan cégnél dolgozik, amelynek tulajdonosa a helyi gazdák szerint gyanús körülmények között szerzett földet. A Fidesz közleményben követeli a magyarázatot.

hvg.hu hvg.hu